Bényi Árpád

Debrecen város díszpolgára, kétszeres Csokonai-díjas, Medgyessy Ferenc- és Holló László-, Debrecen Kultúrájáért díjas festőművész. Művészeti tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét és öt alkalommal ítélték oda neki a Káplár Miklós-díjat. Munkái számos múzeumban és galériában megtalálhatók.

   

______________________________________________________

Burai István

Kétszer kapta meg a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep nívódíját, a Hajdú-Bihar megyei őszi és tavaszi tárlatok díjazottja és háromszoros nívódíjasa, elnyerte a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díját, három alkalommal részesült Debrecen művészeti ösztöndíjában, a lengyelországi Przemysl ´98 nemzetközi Ezüst Négyszög pályázat régiódíját kapta meg. 1988 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, tagja a MAOE Országos Választmányának, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, négy évig volt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep vezetője, számos hazai és nemzetközi alkotótábor tagja. A művész 2006-ban megkapta a város Csokonai-díját.

   

______________________________________________________



Kéri Bálint Bence

Grafikus, festő, (Budapest, 1969. január 31. - )

1988-95: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Nagy Gábor. 1994: Szőnyi István-pályázat, nívódíj; 1995: Barcsay Jenő-pályázat, fődíj; 1996: Szinyei Merse Pál Társaság díja; 1998: MFT díja; Újpest Önkormányzatának díja; Veszprém Megye Önkormányzata és a Veszprémi Művész Céh nívódíja. Budapesten él, reduktív formavilágú grafikákat készít.

Részlet egy Pannó hátoldaláról (I.II.III.)  

______________________________________________________


László Ákos

Holló László-díjas, Káplár Miklós-emlékérmes alkotó, nagyváradi grafikai pályázat díjazottja, két alkalommal Debrecen város művészeti, háromszor a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíját nyerte el, megyei szakszervezeti díjas, SZOT-ösztöndíjas, többszörös díjazottja, nívódíjasa a debreceni országos nyári és tavaszi, a megyei őszi tárlatoknak. A Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola képgrafikusi szakán szerzett diplomát, két évtizede települt át Magyarországra, azóta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, alapító tagja a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének. Számos hazai és nemzetközi művésztelep (például a hortobágyi, hajdúböszörményi, hajdúszoboszlói, szolnoki, beregfürdői, kézdivásárhelyi, munkácsi, szabadkai, st.-micheli) tagja, a francia Bessans város és a svájci St. Gallen művészeti ösztöndíjasa. 1963-tól vesz részt csoportos és egyéni, hazai és nemzetközi kiállításokon.

   

______________________________________________________


Pogány Gábor Benő

Pogány Gábor Benő 1962-ben született Szolnokon. 1982-től 1987-ig tanult a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Somogyi József. Tanulmány úton járt Skóciában, Olaszországban, Svájcban és Romániában.
1987 óta rendszeresen mutatja be munkáit csoportos és egyéni kiállításokon. Számos köztéri szobra áll Szolnoktól Skóciáig. /Szolnok: Szigligeti Ede emlékmű (1995), Hasznos István emlékmű (1999), Szolnok István emlékmű (2001), Koltó: Szeptember végén- Petőfi emlékmű (1998), Veszprém: II. Világháborús emlékmű (1997), Bakonyszentkirály: Szent István Mária kegyeibe ajánlja az országot (2001), Lajosmizse: Életfa (2002)./
Érmeket és kisplasztikákat is készít. Nemzetközi Szobrász Művésztelepek résztvevője.
Pogány Gábor Benő tagja a szolnoki művésztelepnek.